Jolcsi rendelkezésemre bocsátotta a munkáit, közlésüket engedélyezte, amit ezúton is köszönök szépen.

A PPS-ek tökéletesen, csak azok letöltése után, a saját számítógépeden
megnézésre (olvasásra) megnyitva működnek.
A tárhelyen is megnézhetők, de akkor előfordulhatnak
különböző hibák, akadozás, hang nem hallatszik, stb.

Látogatottsági statisztika
2009.10.01. óta

 

 

Jolcsi bemutatkozása

Szeretnék köszönetet mondani Paulnak, aki lehetővé tette, hogy prezentációimat bemutathatom itt a "nagyok" között. Köszönet a sok önzetlen és határtalan segítségért. Köszönöm Bokrétás Andrásnak, akin keresztül ismertem meg Pault. 2008-ban kezdtem el PPS készítéssel foglalkozni. Eleinte csak kaptam a bemutatókat és nagyon tetszettek. Azonnal foglalkoztatott, vajon hogyan lehet ezeket elkészíteni?
A párom előadásaihoz használta a PPT programot, így velem is megismertette. Így kezdődött. Ezen a lapon szereplő minden PPS készítő munkáját ismerem. Sokat nézegettem, próbáltam ellesni a készítés menetét, a technikákat. Sokszor kezdtem újra és újra egy-egy bemutatót. Sok mindenre magamtól jöttem rá, gyakorlás közben. Lassan kialakult a saját elképzelésem a bemutatókról. Másik hobbim a zene, a festészet, új receptek írása, kipróbálása és a fotózás, így a bemutatókat is nagyrészt saját fotókból készítem. Persze még van tanulni valóm, és szívesen teszem, mert ez tényleg mánia, "PPS- mánia". Amióta nyugdíjas vagyok sok kis öröm mellett ez az elfoglaltság plusz sikerélményt jelent. Jó másoknak örömet szerezni a bemutatókkal úgy is, hogy nem is ismerjük egymást.

A lap aljára


Hümmel figurák
(1,1 MB)

Íriszek 1.
(2,1 MB)

Mályvák
(1,5 MB)

Petrás Mária
Csángó Madonnái

(2,0 MB)

Kovács Margit
kerámiák

(2,7 MB)

Őszvégi kicsi dal
(2,2 MB)

Máriagyűdi kálvária
(2,9 MB)

Máriagyűdi
kegytemplom 1.

(2,5 MB)

Máriagyűdi
kegytemplom 2.

(2,0 MB)

Sarah Brightman
zenedoboz

(3,0 MB)

Eltávozott
szeretteinkre
emlékezünk

(4,7 MB)

Babamúzeum
Decsen

(2,1 MB)

Deák kúria
Kehidakustányban

(2,1 MB)

Íriszek 2.
(2,7 MB)

Kiscsikók és
nagyok

(2,3 MB)

Kaleidoszkop
(2,4 MB)

Leonardo da Vinci
és a nők 1.

(1,7 MB)

Pécsi képek 1.
(1,7 MB)

A régi Pécs
festményeken és
rajzokon

(2,1 MB)

Virágok
(3,2 MB)

A Jáki templom
(2,3 MB)

Árpádkori templom
Túronyban

(1,8 MB)

Lonardo da Vinci
rajzok és
tanulmányok 1.

(1,2 MB)

Lonardo da Vinci
rajzok és
tanulmányok 2.

(2,1 MB)

Lonardo da Vinci
rajzok és
tanulmányok 3.

(1,7 MB)

Leonardo da Vinci
vallásos témák

(1,8 MB)

Pipacs és más
virágok

(1,7 MB)

Kass János
munkái 1.

(2,7 MB)

Kass János
munkái 2.

(1,3 MB)

Ősz van újra
(4,8 MB)

Mézeskalácsházikók
ahogy mi
készítjük

(2,4 MB)

A Vörsi Betlehem
(4,0 MB)

Zsolnay 1.
(2,8 MB)

Zsolnay 2.
(4,3 MB)

Pécsi Advent
2009.

(3,0 MB)

Karácsony 2009.
(4,5 MB)

Szép Karácsonyt
(3,6 MB)

Karácsonyi
lapok anno

(3,6 MB)

Zsolnay 3.
(3,4 MB)

Zsolnay 4.
(3,9 MB)

Hó-hívogató
(6,7 MB)

Giotto freskói
(5,7 MB)

A mozdulat
szépsége

(4,9 MB)

Tél a Mecsek
alján

(4,9 MB)

Szliveni ikonok 1.
(5,4 MB)

Szliveni ikonok 2.
(4,0 MB)

Boldog Valentin napot
(3,9 MB)

Anton Pieck
(3,4 MB)

Anton Pieck 2.
(2,0 MB)

Áprily
Szűkül a fűz

(5,7 MB)

Ákos képei
(2,9 MB)

Tavasz van újra
(10,6 MB)

Nyuszi suli
(6,1 MB)

Húsvét
(5,7 MB)

Régi Pécs
grafikákon

(5,8 MB)

Jégeső áprilisban
(2,1 MB)

Házunk táján
nyílik 1.

(4,6 MB)

Ravennai mozaikok
Pécsett

(8,1 MB)

Zsolnay
másképpen

(6,4 MB)

Alfons Mucha
Pécsett

(6,7 MB)

Házunk táján
nyílik 2.

(8,1 MB)

Házunk táján nyílik 3.
(7,6 MB)

Házunk táján nyílik 4.
(7,7 MB)

Dreveniki
kirándulás

(6,6 MB)

Élethű babák 01.
(3,1 MB)

Élethű babák 02.
(3,7 MB)

Csuhé babák 01.
(4,4 MB)

Csuhé babák 02.
(3,4 MB)

Hvar Starigrad 02.
(9,6 MB)

Gary Benfield
munkái 01.

(5,6 MB)

Házunk táján
nyílik 5.

(8,4 MB)

Ikonok
(7,1 MB)

Vámosi Tamás
a mosolyvarázsló

(5,5 MB)

Virágos
Zalakaros

(8,5 MB)

Bizse Katalin
gobelin munkái

(5,5 MB)

H. Vali
festőművész
munkái

(6,3 MB)

Haynal Rudy
ötvösművész
alkotásai 01.

(6,1 MB)

Haynal Rudy
ötvösművész
alkotásai 02.

(7,1 MB)

Pókhálók 03.
(5,1 MB)

Gary Benfield
munkái 02.

(9,8 MB)

Őszi levelek
és titkok

(8,1 MB)

Az emlékezés virágai
(6,5 MB)

Babák és divatok
(6,5 MB)

Mamka képei
(8,5 MB)

Audrey Kawasaki
munkái

(5,8 MB)

Zene, zene, zene
(5,7 MB)

Áprily Lajos
Természet I.

(8,5 MB)

Áldott szép
Karácsonyt 2010.

(8,0 MB)

Egri Erzsébet
ikonjai

(4,5 MB)

Sókristály
betlehem Pag
szigetéről

(4,9 MB)

Gyugyi
gyüjtemény 01.

(5,1 MB)

Házunk táján 06.
Zúzmarás tél

(11,8 MB)

Petrás Mária
Madonnái

(8,9 MB)

Primula
(9,4 MB)

Téli képek
(11,7 MB)

Gyugyi
gyüjtemény 02.

(8,6 MB)

Gyugyi
gyüjtemény 03.

(8,2 MB)

Gyugyi
gyüjtemény 04.

(7,0 MB)

Ákos újabb
képei

(7,5 MB)

Zsolnay
oroszlánok

(7,1 MB)

Frézia
(7,9 MB)

Pszeudo Csontváryk
(5,8 MB)

Elizabeth Taylor
(5,4 MB)

Somogyi Ferenc
alkotásai

(7,4 MB)

Drávai hajózás
(8,8 MB)

Peony, bazsarózsa
(7,9 MB)

Húsvét 2011.
(6,6 MB)

Óriás tojás
(5,2 MB)

Hümmel eredeti
figurák

(6,1 MB)

Hümmel figurákról
rajzok 02.

(5,4 MB)

Látogatás a Bóbita
Bábszínházban

(12,9 MB)

Házunk tája 07.
(12,6 MB)

Pipacsok +
Vicente Romero
01.

(7,6 MB)

Pipacsok +
Vicente Romero 02.
(8,8 MB)

Bubutimár Éva
mesevilága

(8,8 MB)

Dámák feketében
és színesben

(9,2 MB)

A Pécsi Bazilika, ahogy még...
(10,4 MB)

Bod Éva alkotásai
(10,8 MB)

Mindörökké
Zsolnay

(8,6 MB)

A Zsolnay
mauzóleum
felújítva 01.

(10,8 MB)

Men Dan
meglepetéssel

(12,3 MB)

Ákos újabb képei 02.
(6,9 MB)

Viaszcsodák
(12,2 MB)

Palkonyai és
Villányi pincék

(8,9 MB)

Kell ott fenn,
egy ország

(7,2 MB)

Amatőr művészek 01.
(8,9 MB)

Amatőr művészek
02.

(10,5 MB)

Pécs fotóval
és ecsettel

(12,4 MB)

Szájjal festők
alkotásai

(4,9 MB)

Mézeskalács
falucska

(8,6 MB)

Télen 2012.
(9,4 MB)

A lap tetejére