Bokrétás András nyilatkozata a Kedvenc verseiről
Valahányszor összekuszálta a Sors az életemet, egyik mentsváram a "Nyugat"-osok csodálatos világa volt.
Kosztolányi és társai mindig el tudtak varázsolni s mindenkor szívesen voltam vendégük.
Szeretett és kedvelt verseimből készítettem pps.-eimet, de a folyamat megállíthatatlan és -remélem- még sok vers vár "megpps.-ítésre".
Érdemes megemlíteni, hogy egy-egy vers csodái leginkább akkor bontakoznak ki, ha az ember arra "kényszerül", hogy szavanként foglalkozzék a mondandóval.
Ilyenkor hatalmassá nőnek a jelzők, a szavak és kibontakozik az a világ, amelyet költő nyilvánvalóan megálmodott.
De szabadon hagyja azt a képességet, hogy úgy érezd át mindezt, ahogy éppen kedved, hangulatod tartja.

 

A Webmester megjegyzése
Bokrétás András rendkívül sok PPS-t készített már eddig is és volt, amikor napi 1-2 darab ujdonságot juttatott el a részemre.
Nem a diák PPS szerkesztői színvonala, hanem a verseket népszerüsítő nemes szándék, a verseiből áradó humanizmus és a blődlik desztillált szellemessége ami megragadott, már akkor, amikor még nem is ismertem őt.

Ide helyeztem el a Bokrétás András újabb
kedvenc verseiből készített pps-eket.

Ezt az oldalt 2016.11.19-én nyitottam meg.
Tartalmát folyamatosan bővíteni fogom.

 

Látogatási statisztika
2016.11.19. óta

Korábbi kedvenc versek:

Kedvenc versek (0) Kedvenc versek (1)

 

A lap aljára

 


Ady
Karácsony harang szól

Áprily
Ha már az utat ...

Áprily
Kék sugarak

Áprily
Lakótársam

Áprily
Új cinkeszó

Áprily
Vonatra várok

Áprily
Régi emlék

Csukás István
Őszi siratás

Csukás István
Nyári szerenád

Komjáthy Jenő
Anyámhoz

Kosztolányi
Könyörgés

M. Laurens
Verseiből

Mécs László
Szentségtartó

Muhl János
Mesélj, Apu

Petőfi Sándor
Eddig ismeretlen verse

Pilinszky János
Ne félj

Pilinszky János
Miféle földalatti harc

Reményik
Hogy örvénylik

Soós Tibor
Halottak napja

Tiborc panaszai

Tóth Árpád
Áprilisi capriccio

Verskedvelőknek (01)

Verskedvelőknek (02)

Verskedvelőknek (03)

Verskedvelőknek (04)

Verskedvelőknek (05)

Verskedvelőknek (06)

Verskedvelőknek (07)

Verskedvelőknek (08)

Verskedvelőknek (09)

Verskedvelőknek (10)

Verskedvelőknek (11)

Verskedvelőknek (12)

Verskedvelőknek (13)


Verskedvelőknek (14)

Verskedvelőknek (15)

Verskedvelőknek (16)

Verskedvelőknek (17)

Verskedvelőknek (18)

Verskedvelőknek (19)

Verskedvelőknek (20)

Verskedvelőknek (21)

Verskedvelőknek (22)

Verskedvelőknek (23)

Verskedvelőknek (24)

Verskedvelőknek (25)

Verskedvelőknek (26)

Verskedvelőknek (27)

Verskedvelőknek (28)

Verskedvelőknek (29)

Verskedvelőknek (30)

Verskedvelőknek (31)

Verskedvelőknek (32)

Verskedvelőknek (33)

Verskedvelőknek (34)

Verskedvelőknek (35)

Verskedvelőknek (36)

Verskedvelőknek (37)

Verskedvelőknek (38)

Verskedvelőknek (39)

Verskedvelőknek (40)

Verskedvelőknek (41)

Verskedvelőknek (42)

Verskedvelőknek (43)

Verskedvelőknek (44)

Verskedvelőknek (45)

Verskedvelőknek (46)

Verskedvelőknek (47)

Verskedvelőknek (48)

Verskedvelőknek (49)

Verskedvelőknek (50)

Verskedvelőknek (51)

Verskedvelőknek (52)

Verskedvelőknek (53)

Verskedvelőknek (54)

Verskedvelőknek (55)

Verskedvelőknek (56)

Verskedvelőknek (57)

Verskedvelőknek (58)

Verskedvelőknek (59)

Verskedvelőknek (60)

Verskedvelőknek (61)

Verskedvelőknek (62)

Vörösmarty
Országháza

Verskedvelőknek (63)

Verskedvelőknek (64)

Verskedvelőknek (65)

Verskedvelőknek (66)

Verskedvelőknek (67)

Verskedvelőknek (68)

Verskedvelőknek (69)

Verskedvelőknek (70)

Verskedvelőknek (71)

Verskedvelőknek (72)

Verskedvelőknek (73)

Verskedvelőknek (74)

Verskedvelőknek (75)

Verskedvelőknek (76)

Verskedvelőknek (77)


Verskedvelőknek (78)

Verskedvelőknek (79)

Verskedvelőknek (80)

Verskedvelőknek (81)

Verskedvelőknek (82)

Verskedvelőknek (83)

Verskedvelőknek (84)

Videcz Ferenc:
Fohász magaslesen

Videcz Ferenc:
Ősz

Videcz Ferenc:
Őszi bogár

Videcz Ferenc:
Ecce homo

Videcz Ferenc:
Chanson

Videcz Ferenc:
Miért ?

Verskedvelőknek (85)

Verskedvelőknek (86)

Videcz Ferenc:
Megint Karácsony

Verskedvelőknek (87)

Verskedvelőknek (88)

Videcz Ferenc:
A feloldozás balladája

Verskedvelőknek (89)

Verskedvelőknek (90)

Verskedvelőknek (91)

Videcz Ferenc:
Tölgyhalál

Verskedvelőknek (92)

Verskedvelőknek (93)

Verskedvelőknek (94)

Verskedvelőknek (95)

Verskedvelőknek (96)

Verskedvelőknek (97)

Verskedvelőknek (98)

Verskedvelőknek (99)

Verskedvelőknek (100)

Verskedvelőknek (101)

Verskedvelőknek (102)

Verskedvelőknek (103)

Verskedvelőknek (104)

Verskedvelőknek (105)

Verskedvelőknek (106)

Verskedvelőknek (107)

Verskedvelőknek (108)

Verskedvelőknek (109)

Verskedvelőknek (110)

Verskedvelőknek (111)

Verskedvelőknek (112)

Verskedvelőknek (113)

Verspárbaj

Verskedvelőknek (114)

Verskedvelőknek (115)

Verskedvelőknek (116)

Verskedvelőknek (117)

Verskedvelőknek (118)

Verskedvelőknek (119)

Az én Miatyánkom

Verskedvelőknek (120)

Verskedvelőknek (121)

Verskedvelőknek (122)

Verskedvelőknek (123)

Verskedvelőknek (124)

 

A lap tetejére